2009. augusztus 30., vasárnap

Velencei-tó Szupermaraton avagy béna szervezés, jó edzőverseny

A tavalyi szervezés szörnyű volt, de az volt az első, így sokmindent el lehetett nézni a szervezőknek. Az viszont megdöbbentő, hogy második évben még lejjebb sikerült jutni a szinvonal tekintetében. Nincsenek nagy elvárásaim egy futóversenynél, nem lehet mindenhol olyan terülj-terülj asztalkám, mint a Lowe Alpine-on, és belefér némi csúszás vagy egy kis adminisztrációs kavarodás, de amit itt tapasztaltunk azt nehéz lenne felül(vagyis alul)múlni. A rajt másfél órát csúszott, mert mindenkinek újra ki kellett töltenie egy nevezési lapot és sorbaállni a rajtszámfelvételhez, amit ha jól láttam, kettő ember intézett. Többszáz indulónál ez lehetetlen. Szerencsére a társaság jó volt, sok ismerőssel talákoztam, ami feledtette a fáradtságot és az elégedetlenségemet. Álmos és éhes voltam, hiszen hajnali négykor kellett kelnem, hogy elérjem a buszt és beérjek Pestre a találkahelyre időben. Vittem ugyan kaját, de a 8 órás rajthoz tervezve, nem 9:40-hez.
A futás mondhatni jólesett, bár én sem úsztam meg fájdalmak nélkül, de ez vele jár :) Az első körben Lívia sporttásnővel kocogtunk kényelmesen, ami később igen jó ötletnek biozonyult, mert maradt bennem bőven erő a második körre. Az első kör végén már éreztem a bal bokámat (ez régóta problémás, bár futás közben nem szokott fájni, csak utána) és valami mittudoménmilyen izmot a combnyaknál, de reméltem, hogy nem lesz exponenciálisan rosszabb a folytatásban. A második kör eleje elég brutál volt, mert akor támadt fel nagyon a szél és ugyebár pont ott vannak a dombok....Baromi lassan, leszegett fejjel tempóztunk az emelkedőkön, dacolva az időjárás humorával. Egy darabig két bajai srác "között" haladtam, egyik mögöttem kb 100méterrel, a másik előttem ötvennel. Aztán a második frissítő utáni dombon beértem az előttem haladót és onnan együtt kocogtunk sokáig. Kedves fickó volt és nagyon örült, hogy akadt társasága, mert bár volt bringás kísérője azért egy másik futó mégis más. Az utolsó kb 5kilométeren aztán lemaradt és én bunkó módon haladtam a saját tempómban és nem törődtem vele. Meglepő módon, alig hátráltatott a sajgó tappancsom, visszagondolva belefért volna egy erőteljesebb tempóváltás az utolsó egy-két ezerre, de nem sok értelme lett volna. A célban nagyon jólesett, hogy a srácok ott vártak és örültek nekem, mert amúgy már igencsak pangás volt. Ha nem szólunk külön, akkor befutócsomagot se kapunk...Kicsit furcsállottam, hogy ott volt a chipszőnyeg és mégse tudtak egy időt mondani. Akkor minek? A végén nem bántam volna én sem egy gyúrást, de nem úgy tűnt, mintha még lett volna rá lehetőség....
Vicces volt, hogy a célban megállás után alig tudtam elindulni. Mjoci kis híjján hahotázott a kacsázó járásomon, ami nagyon kedves volt tőle, de már megszoktam :) A kocsiban való egyórás ülés után a Moszkva téren hasonlóan izgalmas stílusban közelítettem meg a metrót(Joci barátom további derültségére), majd a távolsági buszon töltött következő egy óra után a hazasétálás is vicces volt. Mára már egész normálisan közlekedek, de csak akkor futnék ha minimum egy medve kergetne.
Ami a futás tanulságait illeti: úgy tűnik végre megtanulok okosan hosszút futni. Vittem magammal egy szendvicset(okulva a tavalyi frissítésből) amit 3 részletben fogyasztottam el( első kör felénél, második kör elején, második kör kétharmadánál), ettem barackot minden frissítőnél és folyamatosan kortyolgattam a vizemet. Vittem sótablettát is, abból asszem kettőt ettem meg a második kör elején. Szépen nyugodtan, egyenletes tempóban haladtam, nem futottam el az elejét, így sehol sem kellett belegyalogolnom, és lassan bár, de végig futottam és nem purcantam ki a végére sem. Így kéne a továbbiakban is, aztán majd idővel gyorsulni kissé.

2009. augusztus 26., szerda

Hogyan rontsunk el egy hosszút...

Elmentem szombaton hosszút futni, végig aszfalton, egy nagy körben 8 falut érintve majd vissza haza(Tápióság, T.bicske, Pánd, Káva, Bénye,Gomba, Úri, Sülysáp). Összesen 50km, végülis mindenestül megvolt 6 órán belül, tehát annyira nem gáz, viszont 35 után úgy megborultam, hogy azt hittem nem a saját lábamon megyek haza. Onnantól sok volt a gyaloglás és a sóhajtozás.
- túl erősen kezdtem, talán mert akkor még árnyékban futhattam és jólesett,
- kb 4 liter vizet ittam, szerintem kevés volt,vagy legalábbis későn kezdtem inni,
- vittem egy óriás müzliszeletet, 3 nagy szilvát, és kb 30kilinél vettem két paradicsomot, mert megkívántam nagyon, de ennél tuti több kaja kellett volna, de későn kaptam észbe és akkor már a gondolattól hányingerem volt,
- az utóbbi 7 napban sokkal kevesebbet ettem, mint korábban, miközben a kertben, napon melóztunk szinte minden nap,
- talán még korai volt ez a futás a múlt szombati 75 után.

Talán én is tanulok belőle. Ideje volna. Razz

Poén: azt hiszem Bényén történt, hogy a Tengerész Sörözőt Leonidasz Sörözőnek olvastam Rolling Eyes kicsit fantáziáltam, na Embarassed Laughing

Portyáztunk

Kedves barátok nemrég rávettek, hogy menjünk el egy cuki lengyel mocsárba…futni. Sajnos közbejöttek dolgok és végül a mocsár idén kimaradt, de kellett valami pótlék, így találtam rá a Bocskai Lövészdandár szervezésében elkövetett “Bocskai portya” nevezetű eseményre. Természetesen belerángattam egy kedves sporttársat is, nevezzük B.-nek, így ketten vágtunk neki a 70kilométernek a Hortobágyon. Hogy ne menjenek simán a dolgok, kötelező volt orvosi igazolást vinni, amit B. doktorbácsija az EKG-n feltűnő valamiféle vezetési zavarra hivatkozva megtagadott, így ő nem nevezhetett be hivatalosan, ergo nem számíthatott rá, hogy őt is kiszállítják a rajthoz. Persze feltalálta magát: kifutott Debrecenből a Kilenclyukú hídhoz(cirka 35kili)….

Majd egy órás késéssel indultunk a mezőny után, kicsit kavirgálva az elején, mert az irányjelző táblákat már felszedték. Már a nevezésnél kiderült, hogy nincs sok civil, köztük is kb hárman néztünk ki csupán futónak, a többiek méretes hátizsákkal, túracuccban voltak (a katonáknak egyenruha és 15kg málha kötelező volt). Később az is kiderült, hogy csak mi ketten tervezzük futni a táv egy részét, így felcsillant a remény, hogy utolsóként indulva mégis elsőként érhetünk célba. Azonban rohamos fáradtunk a tűző napon, frissítés csupán langyos víz volt 10kilométerenként, a kajánkat nem igazán kívántuk, így végül 35km után már nagyon sokat gyalogoltunk. Hamar megállapítottuk, hogy nagyobb szívás ez, mint a mocsár :) Kényelmesre vettük és nem törtünk az első helyre, hiszen megmondták előre, hogy nem verseny, nincs díjazás. A cél előtt nem sokkal találkoztunk egy katona sráccal és együtt kocogtunk-sétáltunk be a célba. A kapuban magunk elé emgedtük őt, hadd menjen. Hamar megbántam e cselekedetet, mert kiderült, hogy így ő lett a harmadik és egy csini kupát kapott…. Vígasztal, hogy így is egy civil nő lett az első :)

Kékes

A futóbolondok fórumról szereztem magamnak taxit Mátrafüredre, jó korán indultunk, jó korán odaértünk, így jó sokat jártathattam a számat a rajtig. Kissé hüvös volt, de futáshoz éppen jó. Üdvözöltük egymást az ismerősökkel, elvégeztük a szükségeseket és már el is dördült a startpisztoly(na jó, inkább csak pukkant, de hát kis magyar hegycsúcs, kis magyar pisztoly)
Rém meglepő módon a hegy olyan volt, mint tavaly. Sőt, éppen ugyanolyan magas is volt, és épp olyan meredek. Bozót viszont valamivel erősebb volt,mint tavaly, mert most 1:26 alatt fel is vergődött :-) Az utolsó 2kilin igen rendesen(tempósan!) belegyalogoltam ám és élveztem az utálatot azok szemében akik bár erőltetett futómozgással haladtak, szépen elmaradtak mögöttem vagy legalábbis egy fikarcnyit sem mentek gyorsabban nálam. Tudom, sokak szerint szinte csalással egyenértékű egy futóversenyen gyalogolni, de én azt vallom, hogy a futás addig futás, amíg tényleg van lebegő fázis, valamint előnye a gyaloglással szemben az, hogy gyorsabban haladunk vele, így ha ezek a körülmények miatt nem valósulnak meg, akkor inkább gyalogolok. A célban a kőtapizás és fotózkodás után megkaptam mindhárom megérdemelt érmemet(Balaton csapat, Félmaraton Mánia, Kékes), majd némi csacsogás, evés-ivás, borozás(!) után nekiindultam a lefelé útnak.

Mintha lopnám az érmeket ;-)

Magányos terepfutást/túrakocogást terveztem be, így nem a feltehetően favorizált kék kereszt vagy háromszög jelzést választottam, hanem a kissé hosszabb pirosat, és nem bántam meg. Gyönyörű volt az erdő és az út is egészen jól futható.

From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)
From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)

Nem sikerült elkavarnom sehol, csupán egyszer hittem azt, hogy az út a susnyáson keresztül folytatódik, de a vadszeder hamar meggyőzött hogy nem arra akarok menni :-p Igaza volt! Az utamba eső forrásnál feltöltöttem a palackomat és huss tovább. Mátrafüredre érve engedélyeztem magamnak egy fagyit, ennek köszönhetően összefutottam egy eddig csak a netről ismert futópajtással. Szerelékigazítás után a sárga jelzést követtem egészen Gyöngyösig. Valahogy még sohasem keveredtem erre a szakaszra és most csak ámultam, hogy milyen klassz. Nem annyira jól futható, de igazán szép.

From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)
From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)

A gyöngyösi buszállomáson úgy néztek rám, mintha az Alienből léptem volna elő, pedig pont úgy néztem ki, mint egy egy átlagos futó – kipirult, napsütött orcára száradt só; átizzadt, néhol sótol foltos ruházat; összekaristolt poros lábak és némi izzadságszag :-D (Időket nem igazán néztem, de a “verseny” 1:26 volt, utána közel 1 óra téblábolás a célban,lefelé menet közben rengeteg megállás bámuldozni-fotózni, kb 20perc Mfüreden, így végül 5 órára értem Gyöngyösre)

(Ja, és nagyon köszi a Stefánián Árpád-sávos zászlók alatt menetelő feketeseregnek(bocs a képzavarért), hogy majdnem lekéstem a buszcsatlakozást…argh :-(