2009. augusztus 26., szerda

Kékes

A futóbolondok fórumról szereztem magamnak taxit Mátrafüredre, jó korán indultunk, jó korán odaértünk, így jó sokat jártathattam a számat a rajtig. Kissé hüvös volt, de futáshoz éppen jó. Üdvözöltük egymást az ismerősökkel, elvégeztük a szükségeseket és már el is dördült a startpisztoly(na jó, inkább csak pukkant, de hát kis magyar hegycsúcs, kis magyar pisztoly)
Rém meglepő módon a hegy olyan volt, mint tavaly. Sőt, éppen ugyanolyan magas is volt, és épp olyan meredek. Bozót viszont valamivel erősebb volt,mint tavaly, mert most 1:26 alatt fel is vergődött :-) Az utolsó 2kilin igen rendesen(tempósan!) belegyalogoltam ám és élveztem az utálatot azok szemében akik bár erőltetett futómozgással haladtak, szépen elmaradtak mögöttem vagy legalábbis egy fikarcnyit sem mentek gyorsabban nálam. Tudom, sokak szerint szinte csalással egyenértékű egy futóversenyen gyalogolni, de én azt vallom, hogy a futás addig futás, amíg tényleg van lebegő fázis, valamint előnye a gyaloglással szemben az, hogy gyorsabban haladunk vele, így ha ezek a körülmények miatt nem valósulnak meg, akkor inkább gyalogolok. A célban a kőtapizás és fotózkodás után megkaptam mindhárom megérdemelt érmemet(Balaton csapat, Félmaraton Mánia, Kékes), majd némi csacsogás, evés-ivás, borozás(!) után nekiindultam a lefelé útnak.

Mintha lopnám az érmeket ;-)

Magányos terepfutást/túrakocogást terveztem be, így nem a feltehetően favorizált kék kereszt vagy háromszög jelzést választottam, hanem a kissé hosszabb pirosat, és nem bántam meg. Gyönyörű volt az erdő és az út is egészen jól futható.

From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)
From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)

Nem sikerült elkavarnom sehol, csupán egyszer hittem azt, hogy az út a susnyáson keresztül folytatódik, de a vadszeder hamar meggyőzött hogy nem arra akarok menni :-p Igaza volt! Az utamba eső forrásnál feltöltöttem a palackomat és huss tovább. Mátrafüredre érve engedélyeztem magamnak egy fagyit, ennek köszönhetően összefutottam egy eddig csak a netről ismert futópajtással. Szerelékigazítás után a sárga jelzést követtem egészen Gyöngyösig. Valahogy még sohasem keveredtem erre a szakaszra és most csak ámultam, hogy milyen klassz. Nem annyira jól futható, de igazán szép.

From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)
From Mátra terep(Kékes csúcsfutás afterparty ;-)

A gyöngyösi buszállomáson úgy néztek rám, mintha az Alienből léptem volna elő, pedig pont úgy néztem ki, mint egy egy átlagos futó – kipirult, napsütött orcára száradt só; átizzadt, néhol sótol foltos ruházat; összekaristolt poros lábak és némi izzadságszag :-D (Időket nem igazán néztem, de a “verseny” 1:26 volt, utána közel 1 óra téblábolás a célban,lefelé menet közben rengeteg megállás bámuldozni-fotózni, kb 20perc Mfüreden, így végül 5 órára értem Gyöngyösre)

(Ja, és nagyon köszi a Stefánián Árpád-sávos zászlók alatt menetelő feketeseregnek(bocs a képzavarért), hogy majdnem lekéstem a buszcsatlakozást…argh :-(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése