2010. június 22., kedd

Megízleltem az UBit....jelentem, finom!

Prológus: Hol is kezdjem? Az előzményeket végülis már leírtam korábban, így kezdjük ott, hogy Lydérch-cel találkoztam a Déliben péntek este és miután lebonyolítottam Galoppal egy telefont (lényeg: Kevés a puszedli! Hozzál még!), elegánsan szarrá áztunk azon az ötven méteren amíg a vonathoz értünk. Lydérch mamája fullextrás melegszenyával vendégelt meg vacsira, majd eldőltünk szépen éjjelre. Hajnalban kelés, reggeli helyett telefon Dildivel, hogy korábban érkezik, indulhatunk. Laza két óra alatt le is suhantunk a pályán, közben puszedlivásárlás (Galopp telefonos ébresztése - a fene gondolta, hogy fél 8-kor még alszik....). A rajt környékének feltérképezése után tracsi barátokkal, szuperkedves szivatás, ugratás ( hány métert tervezel menni ezzel a bringával? és hasonló kedvességek...) Rajt előtt percekkel Galopp rámsóz egy övtasit, azzal, hogy 20kili körül kéne neki, de ahhoz a ponthoz nem lehet kiküldeni. Namajdleszvalahogy...


Nagy nehezen megtaláljuk egymást Sünivel (a rajtkapu tövében...) megkezdődik a pakolás. Süni adogat, Bozót süllyeszti a bringástatyóba, Süniapuka csóválja a fejét :) Utolsó zippzár is behúz, Kész! Süniapuka megjegyzi: Nem gondoltam volna, hogy minden belefér :)))))


És már számolunk is vissza, rajt! Szép lassan a tömeg után indulok a többi kísérővel együtt. Az első kilométereken nehéz haladni a rengeteg autó miatt, szívjuk a gázt az út szélén, de nem akarunk a bringaúton nyomulni amíg sűrű a mezőny. Közben rájövök, hogy nem nulláztam a kilométerórát, gyors gombnyomás, saccolgatás, hogy mennyivel kéne majd számolni. Megyek, megyek, szemmel tartom Sünit amíg lehet, lemaradok a forgalomban, majd robogok utána. Itt még olyan mint egy kis laza kirándulás, mindenki jókedvű, dumál, viccelődik, vigyorog. Haladunk, dombnak föl, dombról le, a váltóm szivat, nem vált le kistányérra, nyomhatom a nagyobb áttételen keményen. De hát kemény vagyok vagy mi.... Csikével, Nyuszival, Dildivel találkozgatunk időnként, váltunk pár szót, buli van. Halandók kérdeznek néha, tipikus társalgás: Ez valami futóverseny? Aha, olyasmi Honnan jöttök? Tihanyból. Hova mentek? Tihanyba. (hatásszünet) És mikorra értek oda? Hol alszotok? Holnap délutánra. Nem alszunk (legyintés, fejcsóválás) Mennyit futnak? Kétszáztizenkét kilométert. Kétszer tizenkettőt? Majdnem...


Közben persze Süni most a világom közepe, lesem mint valami rámbízott kincset. Nem szórakozni vagyok itt, ezt ne feledjem, de nem is kell emlékeztetni. Süni persze rutinos, nem kell folyton instruálni: kortyolja a folyadékot szép folyamatosan, frissítőnél kis víz, sós rágcsa, plusz a nálunk lévő puha sósperec is befigyel időnként, meg egy-két gél. Talán feleslegesen, de párszor elmondom, ha bármi gond van, a legkisebb is, szóljon, tegyünk ellene amíg lehet. De nincs gond, megyünk.



Dörgicse széle. Telefon, Béla az, kéne neki a nálam hagyott kaja. Sürgős? , kérdem. Hát, ha most itt lenne is késő lenne. Vazze! Süninek kulacstöltés, gél, perec a kézbe, Bozót tempót vált, mission impossible indul: a terepes részen beérni az előttünk járó Bélát de hamar.... Aki ott volt, tudja milyen a terep, előzni nem lehet akárhol, csúszik a sár, gumigyilkos köves murva, minden van. Kérdezem a népet, de Bélára senki se emlékszik :P De legalább én találkozom pár ismerőssel, Lubics Szilvi, Pecsenye, Gurdon Évi, Lupus és mások tolják ezek szerint nem túl messze előttünk. Kölcsönös hajrák, közben zakatol az agy: Hol a tökben van a Béla?! Végül felhívom, nem bírom tovább. Szerencsére nincs messze, csak még egy brutál emelkedő. Hóvótál ennyi ideig, éhenhaltam - a szívélyes fogadtatás. Pár szót váltunk, Galopp elrohan, én visszaindulok. Hamarosan jön is szembe Böki és Süni. Mérföldes sóhaj részemről.


Itt egy jó hosszú részről kissé összefolynak az emlékek, de ez jó, hiszen azt is jelzi, hogy semmi baj nem volt, csak haladtunk szépen. 50kili körülre terveztük az első levest (na, ezen sokan megrökönyödtek, de az eredmény minket igazolt, semmi gyomorbaj, eléhezés vagy egyéb, megérte a főzőcskézés!) Előretepertem Szigligetre és legyártottam a leveskét, közben Dildivel egyeztettünk, hogy itt kávézunk egyet. Süni jött, evett, ment. Én vissza a pontra, edény eltesz, Dildi bevár, KÁVÉ! Kevésbé jó hírek Lydérchről, széntablettával tudok szolgálni, talán segít. Örökkévalóságnak tűnik mire utolérem Sünit, de szerencsére minden oké, mosolyog, fut. Megvan a táv negyede!


Futunk, gurulunk, minden szép. Jönnek-mennek a kilométerek, Süni jófiú, eszik, iszik, fut, mosolyog :) Remélem ilyen könnyű dolgom lesz később is. Szerencsére minden lehetséges problémát firtató kérdésemre határozott nem a válasz. Persze itt még ne is legyen baj :) Rájövök szép lassan, hogy nekem is kéne ennem valamit. Jókor.... Hamarosan Pecsenye jön aggódó képpel, B6 vitamint keres. Sajnos nem vittem, pedig volt itthon :( Nyuszit hívom, nekik sincs, többet nem tudok tenni, csak remélem, hogy a doki majd tud segíteni Matevén valamivel.


Laaassan közeledünk Keszthelyhez, Galopp hív, üdvözletét küldi a déli partról. Azannyaúrsztenit, ez meg micsinál?! Megy mint az állat.... Aggódom a váltás miatt, nem lesz ez így jó. Egyeztetünk Kriával, egyelőre a majdleszvalahogy-ban állapodunk meg és hogy majd még beszélünk. Volt egy vicces szitu valahol, mondja Süni, hogy nézzem, ott a következő frissítőpont. Felnézek, hát egy dinnyeárus :D :D :D Arra se emlékszem, hol találkoztam először Lőw Andrással, de nagyon megdöbbentem, hogy ennyire hátul van a mezőnyben. Mikor ezt szóvátettem,kérdezve, hogy mi a baj, annyit válaszolt sztoikus nyugalommal: Semmi. Ez egy csendesebb év.....


Keszthely jön, Keszthely megy, megyünk mi is. Itt voltak Gandikáék talán? Ha igen, akkor itt cukrászdáztunk egyet a lányokkal, közben hullára főztem Süni levesét, de minden szuper volt így is. Sicctovább. A déli parton támadott az alkonyat, lámpa elő. Sünié valami csapat-cuccban maradt, de nálam is volt fejlámpa így semmi gáz.


No, innen komoly gondok vannak a memóriámmal, mindenesetre valahol találkoztunk Süni családjával, valahol mentünk együtt Véghattiáékkal, valahol beszéltünk telefonon Dildiékkel, valahol eldöntöttük, hogy Galoppot sose érném utol, így Kriszta megy vele, én meg maradok Sünivel (ami tök logikus lépés volt, igazából nem is tudom, miért nem így indítottunk rögtön...én valahogy nem voltam vele tisztában, hogy ez a Kriszta az a Kriszta aki Bélát már kísérte tavalyelőtt is, na mind1, megoldottuk, bocs Béla...) Sok az egyenes a vasút mellett, hosszan, uncsin. Itt már kicsit alábbhagy a hangulat, de azért megyünk rendületlenül. Süni jól tűri a kérdezősködésemet, beletörődve helyesel ha evésre bíztatom, rendes gyerek :) A sótablettámat nem támogatja, sebaj, akkor perecet kell ennie :) Pár széntabletta is fogy, állítja, hogy a gyomra nem fáj, csak a bokor volt vonzó, elhiszem, de azért eddaztasósperecet! :) Ééés Féltáv!!!



....valahogy elértünk Boglárra, ahol nagy hangulat fogadott minket, valamint a Berkenye oszlopos tagjai. Vállveregetés, cucc csere-bere, fejlámpa, kaja-pia, nyomás tovább. Ismét a hosszú egyenesek, vasút, vasút, még mindig a vasút. Talán Szemesen csináltam megint levest, talán ez volt az izoitalos? Az vicces volt ám! Képzeljétek el, hogy direkt mondom, hogy levest akarok csinálni, szól is a srác a ponton, hogy vigyázz ezek itt izók, az ott a víz, csak épp a két kupac pohár tök közel volt egymáshoz. Még arrébb is tolt párat - gondolom ekkor került egy izo a vizekhez- én fogom a "vizet", csinálom a levest, erre később Süni eszegeti-eszegeti, majd kérdi: Te, nem lehet, hogy ebben izo van? ....no comment Emlékezetes pont Szárszó is, ahol rövid bokortúra után továbbhaladunk, már Földváron járunk, túl vagyok egy finom levesen, amikor föl akarom hívni Dildit, de a telefon nincs a zsebemben. Pánik, keresgélés, szörnyű felismerés, hogy Szárszón a bokorban eshetett ki....Ezerrel tűztem vissza, közben a verseny legnagyobb tócsájában megmártóztam természetesen, és lássatok csodát, elsőre megtaláltam a bokrot és mögötte a telefont :) Rohanás vissza, rövid társalgás Lőw Andrással (vajon mi volt a baj?), beérem Sünit. Sóhaj. Valamikor-valahol hírt kaptunk a feladókról, OJ balesetéről, Galopp ámokfutásáról, sajnáltuk, örültünk, de csak mentünk tovább.


Innen megint totál memóriazavar. Valahol világosodni kezdett, valahol szakadni kezdett az eső, valahol teát főztem egy buszmegállófélében, valahogy átjutottunk Siófokon pedig szentül meg voltam győződve, hogy sose lesz vége. Az aligai ponton nyomtunk egy levest, nagyon örültem a forró víznek, így nem is kellett főzőcskézni. Én ettem a szolgáltatott levesből, nagyon finom volt! Akarattyára érve elállt az eső, kerülgettük a tócsákat. Süni fáradt lassacskán, de spanolta őt a tény, hogy menthetetlenül közeledünk a célhoz. Itt aztán elkövettem a lehető legnagyobb hibát - eltévesztettem az útvonalat. Nincs mentség, figyelmetlen voltam. Közel 4 kilit raktunk bele egy eszméletlen hullámvasút úton.... Csak az tartott vissza a harakiritől, hogy Süninek szüksége lehet rám később....de komolyan, baromi rossz érzés volt. Az sem vígasztal, hogy más is benézte ugyanazt a kanyart.


Baromi álmosan kúsztunk be Kenesére, ahol Gandika és Manó várt minket a pontnál. Süni aludni akart pár percet, sokan suttogták oda, hogy ne hagyjam, mert nem megy tovább. Tényleg köszi mindenkinek a jótanácsot, de tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Gandika kempingágyat rántott elő, takaróval! Én feldobtam egy teát, 7-8 perc telt el, ébresztettem Sünit, tea kész, profizmus a köbön :) Tea, kaja, száraz felső, vízhólyag kezelés, tiszta zokni és már ment is tovább - érkezéstől távozásig 25 perc, de összehasonlíthatatlanul jobban nézett ki utána és szépen is mentünk. Sajnos ezen a ponton láttuk utoljára Gurdon Évit, nem sikerült megoldania a súlyos emésztési problémákat, feladni kényszerült a versenyt.


Kezdtük érezni, hogy innen már meglesz. Csak egy maraton, milyen hülyén is hangzik ez, de mégis, a 212-höz képest a 40 az CSAK 40. Nagy gond továbbra sem volt, egy szépséges vízhólyag, cipőtől megnyomott rüszt, kicsit talán gyakoribb eü szünet az ideálisnál. Reklámozom a sótablettát, de csak a szén kell neki. Rasszista :D (szegény Süni, látod ilyenek a kísérők, kidumálják az anyagcserédet is :)))



Megyünk, megyünk, kiosztunk pár széntablettát, kelendő a Jégzselé is. Látunk rémes csonthártya-gyanús lábat, brutálmód bedurrant vádlit, gyomorgondokkal bajlódó társakat....nem túl szívderítő. Segítek ahol tudok, rossz érzés, hogy ne tudok többet tenni értük.


Almádi. Süni fődje :) Jön a család szurkolni, nagyon aranyosak, jobban izgulnak, mint mi. És itt az ideje a nagy attrakciónak! Elérjük a parkot, ott van mindenki, Süni szalad a barátnőhöz és letérdel elé. Szegény lány köpni-nyelni nem tud, persze eltörik a mécses ahogy kinyitja a kis dobozt és hagyja, hogy ujjára húzzák a gyűrűt. Mindenki szipog, nekem szegeződik a kérdés: Még TE is tudtál róla? :D Ezért a pillanatért már megérte!



De nem állunk soká, menni kell. Elköszönünk, a lányok jönnek egy darabon velünk (bevallom, aggódtam, hogy Sünit negatívan befolyásolja majd a hölgyek jelenléte, de szerencsére nem) 189-hez tervezünk levest, sprintelek előre, de meglep a pont közelsége. Na, mind egy, ekkora baki még belefér, addig is pihenhet picit amíg elkészül a kaja. Már csak egy félmaraton! Alsóörsön ismét család, no meg Berkenyék :) Lábfájásra mosás, krémezés, zoknicsere, fáradtságra puszi, nem tőlem, barátnőtől :)Magunkra hagynak a lányok, megyünk tovább.


Egyre több a gyaloglás, de haladunk. 8,5-9km/h körül fut, 6 körül gyalogol, sokan nem haladnak így se már errefelé....Édes pofa, elnézést kér, hogy sokat gyalogol :) Nem zrikálom, tudom milyen szar ez, sőt, dehogy tudom. 150km felett nekem unknown territory, 181 felett neki is. Megyünk tehát az ismerős ismeretlenbe, rendületlenül a cél felé. Kevinnel forró dróton tartjuk a kapcsolatot, érdeklődnek, jönnek, dicsérnek, jólesik. Sünit kajával piszkálom, egyszerre kevés és nagyon sok a maradék 19kili, nem árt még a kalória, no meg valami szárazabb cucc a sok vízre és izgalomra. Éhes és fáradt vagyok én is, egyre nehezebb újra nyeregbe szállni, de jó képet vágok, Süni is beszédesebb, valamit dumálunk, teljen az idő. Jön Csopak, humorizálunk egy jó rizlingről, közben a sűrűsödő felhőket lessük aggódva. Nem ússzuk meg az esőt ez már látszik.



Szakadó esőben ér az országút melletti bringaút, korrekt felhőszakadásban fordulunk be Füredre. A strandnál beállunk egy tető alá, ami sok az sok. Jó 15 percet eltöltünk itt, egyszerűen nem éri meg kint veretni magunkat, annyira szakad.



Aztán ahogy jött, oly hirtelen megy is a zivatar, mire a központhoz érünk már ragyogóan süt a nap. 10km!!! Ennyit álmunkból felkeltve is tudunk futni ugyebár. No, épp ezért olyan baromi nehéz ilyenkor, mert most nemhogy nem álmunkból keltettek, de nem is hunytuk le a szemünket jóideje.


Minden elindulást kissé nyügis belegyaloglás követ, hangulat a béka segge alatt, így lehuppanok a bringáról, próbálunk 2perc futás, 1 perc gyaloglás kombót, de nem jó így, kell hogy lássa a végét, így inkább kijelölünk egy tereptárgyat amíg elfutunk. Fut, sétál, fut sétál, emelkedőt sétál, megint fut. (hűdeszarmegpakoltbringáttolvafutni) Jön a telefon Kevintől, jönnek kísérni a befutóig. Berkenyékkel kiegészülve toljuk a végét, Kevin hajcsárkodik :) haladunk szépen. Ééééés Tihany! Hullámvasút, fel, fel, aztán a lejtő, kocogunk, kocogunk. Tapintani lehet a feszültséget, gyűlik az endorfin, hogy mindjárt robbanjon. Lekanyar a földútról, csapat félreáll, Bozóttemenjvele, Süni sprintelni kezd, alig kapok észhez, rohanunk a lejtőn, mint az állat. Jobbkanyar (jénemestemátabringán) célegyenes, ereszdelahajamsprint......Megcináltuk! Megcinálta!



Célszalag, érem, kézfogás, puszi, ölelés. És öröm, és fotók, és vége....Mi?! Hogy vége is?! Hisz most indultunk csak el innen..... Még egy kört? ;-)


Majd jövőre!


Epilógus: Elköszöngetés után, gratuláltam Galoppnak a csodás időhöz, próbáltam értelmes két szót szólni Lydérchhez és Jocihoz, egyikük sem volt feldobódva, értelemszerűen. Gurdon Évi örökké mosolyogva járkált, pedig neki sem volt oka örülni :( Nagyon vártuk Bökit és Farkast, eléjük szerettem volna futni, de még nagyon messze voltak.( Bocs Böki, hogy annyiszor hívtalak. ) Közben Littleyu befutója volt várható, Nemespettel eléfutottunk (khm részemről ez erős kifejezés) az emelkedőn , hogy aztán lélekszakadva próbáljam tartani velük a tempót lefelé :) Vacilláltam a hazajutást illetően, 5 óra elmúlt, vonat talán 6 felé, 9 mire Pestre ér, onnan nekem még sok van hazáig..... Peti máris intézkedett, szerzett nekem fuvart Pestre egy tűzoltócsapatnál :) Felhőszakadással együtt 7 előtt 5 perccel már kiszálltam a Keletinél, 20perc múlva volt vonatom haza és 9 előtt otthon voltam, épp mire anyuék meghozták a gyerkőcöket. Altatni nem kellett aznap :) Azt hittem semmi nyoma nem maradt a tekerésnek, de pasi tegnap felhívta a figyelmemet arra a két szép véraláfutásos csíkra ami az alfelemet díszíti :D (tanulság:betétes bringásgatyát csak keskeny nyereghez vegyünk fel!)

2010. június 12., szombat

UB

Talán most, hogy már egy hét sincs hátra, írhatok az Ultrabalatonról is nyugodtan :)
Többféle gondolat és terv felmerült bennem, a lényeg az volt, hogy idén mindenképp szeretnék jelen lenni ezen az eseményen valamilyen formában. Az egész egyéniben még nagyon sok, főleg a jelenlegi edzettségemmel, kétnapos váltó egyedül még mindig kicsit sok volna, és mire váltócsapat után néztem volna, felmerült az ötlet, hogy lehetnék bringás kísérő egyéni futó mellett.
Aztán a Mikulás kocogáson még csak mikulásvitamin-gőzös poénként, később már komolyabban, elszegődtem Gyaloggalopp(Mazúr Béla) mellé, bár ő mondogatta, hogy nem akar komolyan versenyezni és nem is tudja, hogy kell-e neki kísérő. Aztán kitalálta, hogy bringázgassak csak egy jót és amikor már úgy érzi, hogy kellek akkor majd legyek ott :)
A trükkös csavar ott került a történetbe, amikor is Süni (Csapó András) kísérőt keresett. Egyszercsak kialakult az ördögi terv, hogy a verseny első felében Sünit kísérem (neki Boglártól lesz más), aztán utolérem/bevárom (a megfelelő aláhuzandó) Bélát és őt kísérem tovább a végéig, vagyis kb a második százason ahol már várhatóan elég fáradt és hisztis lesz ahhoz, hogy szüksége legyen rám :) Kíváncsi leszek, mekkora rönk kerül ebbe a kényes és precíz gépezetbe :P

Cuccaikról a futók gondoskodnak, én prezentálom magamat, a bringát és a saját cumómat. A bringa szegény elég lestrapált, de most kezelésbe vettem: a gumikat nem merem lecserélni, bár ezerévesek, de egyszerűen nem akarok hozzányúlni amig nincs vele baj (if it ain't broke don't fix it - ahogy a mondás is tartja); némi tisztogatás, csavarhuzigálás, lámpafelszerelés, váltóállítgatás történt, még akarok venni tartalék belsőket, egy gumijavító-készletet és össze kéne pakolni pár szerszámot is amire szükség lehet.

Térképeket is nyomtatok majd, biztos ami biztos :) Bár ugye a Balcsit kell követni...

Na, már csak annak kéne kiderülnie, hogy hogyan és mikor jutok a helyszínre...attól tartok, ez kb péntek délben lesz biztos.

2010. június 9., szerda

Edzőpartner

Kaptam ideiglenesen egy edzőpartnert! Jó dolog, mert mégiscsak kellemesebb társaságban kocogni és nagyon ari a drága, mert még vissza sem beszél, hagy engem szóhoz jutni. Ő ugyanis egy kutya. Gazdája és tenyésztője kért meg rá, hogy fussak az ebbel, nevezzük nevén, Bellával, mert a világkiállításra készülnek és ráférne a hölgyre egy kis kondíciójavítás meg egy kis fogyás-izmosodás. Kutyafitnesszelünk tehát, terepnek a környék homokos földútjait választottuk, kerülve a nagyon dzsindzsás részeket, egyrészt a kullancsok, másrészt Bella bundájának megóvása céljából. Nagyon rendes csajszi, nem húz, nem rángat, nem marad le, simán kocog mellettem. Igaz, most a hirtelen jött melegben az amúgy is lassú kocogásunk gyökkettőre redukálódott, de így legalább nekem garantálva volt az alacsony intenzitású edzés :) A melegnek és a páratartalomnak köszönhetően persze az amúgy tényleg alacsony intenzitás is 150körüli pulzust eredményezett, de hát ez van, ezzel főzünk! Bellánál csak lihegésfrekit tudtam volna mérni, de az nem lett volna alacsony :P

Íme Bella (ICh Bella Belle des Monts D’en Crauzille)
, a Berger de Brie vagyis briard vagyis brie-i pásztorkutya :

2010. június 1., kedd

Jó cipő jól cipel

András kedves olvasóm érdeklődött a cipellőm felől, így erről is illik írnom :)

Hamar kiderült, hogy futócipőben nem vagyok válogatós, így messze nem az általánosan elfogadottnak tűnő 1000-1500 km után cserélem a cipőimet. Ugyebár 2008-ban kezdtem ("újra") futni, akkor muszáj volt újat vennem, mert a régi (valami adidas) kifelé elcsámpázódott, már kertet ásni se volt jó. A jó fejszámolók megállapíthatják, hogy az akkor vásárolt cipő (Adidas Response, a neutrális fajta) már 2 éves, lassan megérik a kidobásra, bár még egyben van és hordom is. Tavaly a Böszme előtt gondoltam rá - némiképp a szakirodalom és a társak nyomására -hogy kéne egy új cipő és a Spuriban eltöltött hosszas próbálgatás után egy pár Brooks Defyance futócipővel távoztam.

Tulajdonképpen semmi rosszat nem mondhatok róla, szépen elvitt a Balcsi körül, több kisebb "versenyen", edzéseken, néhány túrán, a balatonalmádi 12óráson, a sárvári 24óráson és most a K100-on is gond nélkül. Vízhólyag, dörzsölődés és hasonlók nem voltak, de más cipőben sem jellemző, így ez nem mérvadó.
A nagy lyukú hálós részen könnyen bejut a víz, homok, de legalább jól szellőzik és hamar szárad. Felsőrész még mindig tökéletes állapotban van, annak ellenére, hogy a legtöbb review-ban épp azt olvastam, hogy hamar elhasználódik.
A talp strapabíró, az elmúlt évben sokat raktam bele, mégse látható komoly kopás vagy összepréselődés. Kellemesen ruganyos, de nem puha, nekem talán egy kicsit merevnek tűnik, több hajlékonyságot szeretnék egy futócipőtől. Neutrális stílushoz ajánlott, de nem minimalista, van benne középtalpi merevítés és elég vastag a sarokrész is.
Környezettudatos futóknak fontos infó lehet a biológiailag lebomló talpanyag :)

A cipőfűző optimális feszességével viszont sokat kínlódtam ennél a cipőnél. Ha normálisnak tűnő mértékben húzom és kötöm meg, az szinte biztosan túl szoros a rüsztnél. De ez lehet a lábam hibája is :)

Teljesen jó cipő, abszolút az én hülyeségem, hogy mégsem szeretem. Ha valaki netán jár mostanság az USA-ban vagy rendel onnan sportcuccot, az szóljon lécci! Ez a két cukifalat egyike kéne nekem, de itthon nem kapható:

Púp



Ebben a posztban már említettem, hogy vettem egy víztartályos hátitatyót a Kinizsire és egyéb hosszútávú akciókra. Többen kérték, hogy írjak róla, hát íme:

Rockrider hydration backpack

Jellemzők, röviden:

- 2literes víztartály, "harapós" szeleppel (bite valve - összeszorítod akkor tudod szívni)
- belső raktér, saccra 6liter körül, de ha tele a tartály akkor kevesebb értelemszerűen
- külsö kisebb zippzáros zseb apróságoknak
- víztartály a zsákon belül és külső zsebben is elhelyezhető (kívülről könnyebb kivenni-betenni-tölteni, belül viszont hidegebb marad a víz)
- kényelmes állítható vállpántok, bújtatókkal a cső számára mindkét oldalon
- keskeny mell és derékpánt
- fényvisszaverő betétek

Ár: akciósan 3990,- eredeti ára a cimke szerint 6590,- (Decathlon, Maglód)

Tapasztalatok:

Részben az ára miatt választottam, de természetesen fontos volt a kényelem és a használhatóság is. A boltban szemlélődve a kerékpáros részlegnél találtam, ugyanis elsősorban bringázásra ajánlják. Több hasonló termék is kapható, ugyanebben a márkában is, a fő különbségek a víztartály mérete, a zsák belső terének mérete, külső zsebek száma/mérete, derékpánt párnázottsága-vastagsága, esetleges hőszigetelő borítás. És a gyártó természetesen, ami nagyon is fontos, ugyanis bár a Camelbak bizonyára minőségben is a csúcs, de árban nagyon is, a Deca saját márkája amolyan középkategóriás, míg ez a Rockrider egész olcsónak mondható. Vannak persze más gyártók is (neten hydration backpack, hydration systems alapján érdemes keresni)) , de az általam látogatott áruházban ezek voltak.
Jelen termék nem rendelkezik párnázott derékpánttal, de egy korábbi tapasztalat alapján nekem erre nincs is szükségem ha nem kell különösebben nagy súlyt vinni (csak plusz dörzsölődési veszély és felgyűri a pólómat). Hőszigeteléssel sem rendelkezik, de így sem melegedett benne fel a víz, bár nem voltunk végig napon.

A túra:

Balgamód nem futottam egy lépést sem a tatyóval a K100 előtt, de a boltban majd otthon próbálva abszolút kényelmesnek tűnt (igaz, víz nélkül). A túra előestéjén feltöltöttem a tartályt és berámoltam a szükségesnek ítélt cumót is. A 1,5literig töltött tartály a neki kialakított belső zsebbe került, a többi helyen pedig 4 picinyke szendvics, két alma, egy zacskó banánchips, pénztárca, kulcs, mini esőkabát és egy hosszúujjú technikai felső osztozott. A külsö pici zseb egy kis tubus bepanthent, 2 szezámszeletkét, néhány zsepit és a telefonomat kapta. Ezzel kb tele is volt a rendelkezésre álló hely. Valamennyi helyet lehet nyerni ha a tartályt kívülre tesszük.

Már a rajthelyre tartvamegállapítottam, hogy így megrakva is kényelmes a táska, nem zötyög különösebben, sehol nem nyom, vág vagy dörzsöl. A kocogást megkezdve sem változott a véleményem. Szerencsére jól sikerült a levegőt kiszorítanom a víztartályból, így szinte semmi lötyögés nem hallatszott. A "szívócső" is teljesen jól működött, nyitott állapotban sem csöpögött, használata egyszerű és kényelmes volt menet közben. Sajnos a sokakat zavaró műanyag-ízt itt is érezni lehet, de ez ellen csak a víz ízesítésével tehetünk, tudtommal. Nagy melegben kellemetlen lehet, hogy felmelegszik a csőben lévő víz (hidegben pedig befagy) ennek megelőzésére kapható valamiféle hőszig huzat, úgy hallottam.

Összegezve:
ár-érték arány nagyon jó (főleg az akciós árat tekintve)
Semmi negatívumot nem tudok említeni, remekül vizsgázott a szütyő.

Ami miatt esetleg másoknak nem passzol tökéletesen:
- csak egy külsö zsebecske van, az is a frontján, így csak levéve tudunk kivenni belőle valamit
- derékpánt nem párnázott, csak egy vékony szíj
- nincs külső csat túrabot, fölös ruházat vagy más holmi rögzítésére