2010. szeptember 10., péntek

Plecsni

A futós dumahely fórumtopik lakóinak csinálgattam érmeket a holnapi EDF éjszakai futásra és közben elmorfondíroztam az én szerzeményeimen. Kicsit Yoyoo múltkori jelvényes bejegyzése is inspirálta ezt a kis mazsolázást a kedvenceim közül. Mindet másért szeretem, másért kedves, bár alapvetően nem ragaszkodom ilyen tárgyi emlékekhez, nem várom el, hogy pusztán a teljesítést éremmel jutalmazzák. Tehát következzenek, nem fontossági sorrendben:


1. Ez a tavalyi Velencei tóparti közösségi futás érme, amely azért különleges amiért az egész esemény is az, vagyis mert Ajanó fejéből kipattant valaha egy ilyen baráti futás ötlete és az egyszemélyes kezdeményezésből egy szuper sportesemény nőtte ki magát. Ráadásul Janó meglepetés képpen , nevezési díjak nélkül csináltatott érmet a résztvevőknek.











From Bozót fut

2. Ezt a szépséget a Piros 85 teljesítménytúra terepfutó versenyén kaptam, leginkább azért kedvelem, mert igényes, szép kivitelezésű. Nem igazán érdemeltem meg, hiszen igen kényelmes túratempóban teljesítettük a távot, de minden beérkezőnek - az ígéretnek megfelelően - kipostázták.




3. Szintén terepen szereztem ezt a kis fémet, a Dobogókői Hegyi Félmaraton női harmadik helyezettjének járó bronzérem. Büszke vagyok rá, mert bár szerény volt a mezőny, úgy éreztem, tisztességesen megdolgoztam az eredményért.



4. Ahogy a képen is látszik, a 2008-as SM futás emlékérme. A teljesítményem elhanyagolható volt, de ez az esemény nem is rólunk szólt elsősorban. Lelkiekben adott nagyon sokat az SM társaság rendezvénye, az SM betegek részvétele és a futók társasága. Maradandó élményt nyújtott.



5. Bár más módon, de a lelkemnek nagyon jót tett a tavalyi női futás 10kilométeres száma is, ahol végre egy hivatalos egy órán belüli időm született ezen a távon. Nem mintha nem tudtam volna, hogy képes vagyok rá, de azért mégis jólesik látni leírva :) Ezennel ismét köszi Littleyu-nak a nyulazást, simán ellébecoltam volna ha nem szalad előttem/velem.



6. A négy egymást követő nap alatt eddig lefutott leghosszabb táv/legtöbb futóidő emléke. Az elért eredményre nem vagyok büszke, igen komoly ürességet éreztem a verseny után, de azért a táv mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy szívesen emlékezzek rá.




7. Ha már leghosszabb táv, az egyben lefutott leghosszabb természetesen a tavalyi sárvári 24órás versenyen elért 150kilométerem volt, ami a szerény mezőnyben korosztályos és női összetett harmadik helyezést ért. Tisztában vagyok a teljesítményem valós értékével, mind magamhoz, mind az ultrás átlagmezőnyhöz viszonyítva, de azért akkor is szépen fénylik ez a bronz :)




És egy a végére ami ugyan nem érem, de talán a plecsni kategóriába így is belefér. A tavalyi Kitörés túra hosszú távján kapott felvarró. Még mindig nem döntöttem el, hogy hova varrjam :P


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése