2011. június 1., szerda

K100 a futótárs szemével :)

(Miki hozzászólása a beszámolómhoz)


Az utóbbi hónapokban, ha Bozót beszólt, mindig húztam magamban egy strigulát. Aztán, most a Kinizsi előtt, egyszer csak jött egy üzenet, hogy menjünk együtt. Ah, eljött az én időm, gondoltam, módszeresen kikészítem, aztán felveszem videóra, ahogy sírva várja a taxit a murvás úton :-)

A Getéről lefelé csillant fel először a remény, a gyengeség első jeleit mutatta, mikor a mud release system felmondta a szolgálatot a cipőjén. Jól irányzott beszólásokkal puhítottam, amivel sikerült is felidegesíteni, de még korainak éreztem az időpontot, csak vártam, gondoltam, az idő nekem dolgozik.

A katlanban kezdett eléhezni, de még nem realizálta, csak a mozgása vált küzdősebbé. Aztán a kihűlés is megkezdődött. Csak mosolyogtam magamban :-) A tokodi pincéknél lefényképezte egy helyi hölgy, mert akart egy képet, amivel elveheti a gyerekek kedvét, ha egyszer Kinizsizni akarnának.

Sajnos itt valami porszem került a gépezetbe, a zsíros kenyér uborkával visszahozta. Csalódottságomban Mogyorósbányán egy perc alatt leküldtem egy mikróban melegített korsó sört.

Innét már semmi se volt a régi, újabb és újabb túrázók próbáltak ránk tapadni, de könyörtelenül felőrölte és lerázta őket. A hullámvasúton dobtam be legdurvább fegyveremet, amitől minden teljesítménytúrázó összeomlik, az eltévedést. Eltereletem a figyelmét, és továbbmentünk, ahol élesen jobbra vissza kellett volna fordulni. Sajnos civil áldozatok is voltak, Gurdon Évike férje, István, és még két túrázó követett minket. 500 méterre távolodtunk a pályától, mikor balszerencsémre visszaértünk a műúthoz, és lelepleződtem. István GPS-sel visszavezetett minket.

Jött a csallánnal benőtt hullámvasút, térdig feltűrt nadrággal gázolt át rajta, és kezdtem elbizonytalanodni. Ki fog itt sírni a végén?

Pusztamarót, Bányahegy, újabb és újabb túrázók próbálnak hozzánk csapódni, majd morzsolódnak le pár kilométer küzdés után. Bányahegyen szerencsére van sör. Szasza rám néz, és azt mondja, jól megyünk, akár még 18 óra is lehet. Bozót célja 17, kihasználom az alkalmat, és feladást javaslok. Nem veszi a lapot.

Korábban azt sulykoltam, hogy Bányahegy után szinte végig futunk. Lelki terhet akartam ezzel létrehozni, cipelje a vállán a már most is szarul vagok, de később még gyorítani kell súlyát. De nem. futunk lefelé, és már síkon is, ha van véletlenül. A kitartóan újra és újra felzárkózó Istvánt végképp lerázzuk.

Koldusszállás. Már csk abban reménykedek, hogy az utolsó hosszú mászás eléri a célját. Itt is akartam elkészíteni a videót, eredetileg is. De csak megy és megy. Van egy trükkös letérés, próbálok továbbmenni egyenesen Szlovákia irányába, de észreveszi. Feladom. Most már legalább olyan szégyen ne érjen, hogy én fakadok sírva. színlelem, hogy nem sirdogálok, csak szipogok. Látszanak Tata fényei. Aszfalt, bicikliút, beérünk. A táborban még megpróbálok eltévedni, spirál alakban közelítjük a célt, de már nem lehet eltagadni, beértünk tervezett időn belül. El vagyok keseredve :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése